Nógrádi vár
2012.09.27. 18:23
2012. szeptember 15. szombat
Kicsit félve az esőtől indultunk a messzi útra. Lezötykölődtünk Kismarosra, majd azonnal folytattuk utunkat a kisvasúton Királyrétre. Kis pihenő után vágtunk neki a hegyeknek. Először játszottunk kicsit a patakban, ásványokat gyűjtöttünk, majd elindultunk felfelé a hegygerincre. Felérve a magas rétekre csodálatos látvány tárult szemünk elé. Virágzó lila tenger, az őszi kikerics sok ezer virága borította be a réteket! Óvatosan lépkedtünk köztük és itt fogyasztottuk el ebédünket is. Igyekeztünk csendben maradni, hiszen tudtuk, hogy körülöttünk állatok mozognak. Láttunk is rókát, fogtunk erdei siklót, amit félve simogatott meg a társaság.
Délre már nagyon jó idő lett, lekerültek a kabátok, pulcsik. Kellett is, mert Nógrádig lefelé vezetett az út, de onnan fel kellett másznunk a várba. Először megpihentünk a forrásoknál, majd elindultunk felfelé. Neház volt, de megérte, mert csodálatos panoráma tárult a szemünk elé a vadregényes várból. Nagy pihenő után leereszkedtünk és egy-egy finomság mellett vártunk a vonatra, ami bevisz majd minket Vácra. Játszottunk: csoportos kő-papír-ollót és izgalmas gengszterest is.
Hazafelé kicsit szomorúan jöttünk, hiszen nagyszerű nap volt!
|