Végre ragyogó időben indulhattunk el a hegyelbe. A szokásos útvonalon haladtunk a Kopárokig, ahol csodaszép világ tárult elénk. Bár a hegyek roppant szárazak, hiszen lassan egy éve alig esett az eső, mégis gyönyörű növények, lepkék, rovarok vettek körül minket. Megálltunk pihenni és közben megünnepeltük egyik társunk szülinapját, aki képes volt idáig cipelni a melegben a csokitortát, amit mi jó étvággyal ettünk meg.

Utunk következő része nagyon szép volt és nagyon nehéz, hiszen meg kellett másznunk a dombokat, hogy a gerincen haladhassunk utunk egyik célja, a Kálváriadomb felé. Óvatosan és lassan haladtunk. Azért is, mert alig kaptunk levegőt és azért is, nehogy eltapossunk egy-egy védett növényt: kökörcsint, tavaszi héricset.

A Kálváriadombot elérve pihenőt tartottunk, közben megnéztük az ólomüvegből készített stációkat, majd busszal mentünk a bobpálya felé. A pályán a szokásos szerettel és figyelemmel fogadtak minket - évek óta járunk ide és mindig nagyon jól éreztük magunkat. Mindenki le mert csúszni - volt, ki segítséggel, de mindenki! 

Remek nap volt!