2011. október 6. vasárnap
2011.11.16. 16:18
4. Intersport Túranap - 10 km-es teljesítménytúra
Nagy izgalommal indultunk neki a Csillaghegy felé vezető útnak. Nem a táv miatt, hiszen már többször sétáltunk sokkal többet is, hanem azért, mert ilyen rendezvényen még nem vettünk részt. Csak saját 20km-es teljesítménytúrán - azt is mindig teljesíteni tudtuk.
Csillaghegyen regisztráltunk egy iskolában, megkaptuk a rajtszámainkat, az ajándékokat és végre elindulhattunk a Pilisbe! Először meredek utakon fel kellett másznunk a Róka-hegyi kőfejtőbe, ahol megtartottuk az első pihenőnket: reggeleiztünk, ásványokat gyűjtögettünk, játszottunk. Továbbhaladva most meredek ereszkedőn jutottunk el a rétekig, a Kevélyek lábához, ahol megpróbáltunk a lovakkal barátságot kötni. Sikerült is mindenkinek megsimogatni a pacikat, Gergő még az elektromos kerítés csípéseit is vállalta ezért.
Újabb emelkedő és már ott is voltunk a féltávnál, ahol pecsétet kaptunk az igazoló lapjainkra. Újabb pihenő, sziklamászás, ebéd, játék. Majd vissza ugyanezen az úton.
Gyönyörű volt a PIlis: most már ezerszínben pompázott az erdő!
Mikor visszérkeztünk a suliba, mindeki átvehette megérdemelt jelvényét: teljesítettük a túrát!
Nagyon jó hangulat volt, remek idő, csodaszép a természet! Mi kell még? Hát az, hogy legközelebb bátrabbak legyetek és gyertek el velünk ti is!
|