Sötétben, hidegben és nagyon korán találkoztunk reggel, mert több órás út várt ránk Dobogókőig. A sok-sok utazás után megkönnyebbülve (és fázva) szálltunk le a volánbuszról. Búcsút vettünk a busz összekötözött ajtajától, amit egy utas is tartott, mert nem akart becsukódni és ezért több, mint egy óráig utaztunk vele! A menedékházban ittunk egy forró teat aztán nekivágtunk a Rám-szakadékhoz vezető lejtős, meredek útnak. A Lukács-árkon keresztül kerültük meg a szakadékot. Izgalmas út volt, mert sokszor át kellett kelni a patakon - még szerencse, hogy nem nagyon volt eső és így könnyű dolgunk volt. Kétórás séta után, délre értünk le a parkolóig, a pihenőhelyre, ahol megebédeltünk, kicsit játszottunk a patakban, aztán elindultunk a szakadék felé.

Beálltunk a többi turista közé a sorba, jó sokan voltak, a szép idő kicsalogatta az embereket a hegyekbe. Szép napos idő volt, de nagyon hideg. Egyre izgatottabban haladtunk, ahogy a sziklafalak el kezdtek ránk dőlni! Egyre szűkebb, meredekebb részek következtek, sokszor csak a kapaszkodóknak köszönhetően tudtunk haladni, hiszen az út vagy a sziklák oldalában vagy a patakmederben vezetett. A nehézséget a "fegyelmezetlen" csoportok jelentették még, akik velünk szemben érkeztek és bizony a szűk és csúszós úton nem volt könnyű helyet adni nekik! Szépséges helyeken haladtunk keresztül és az út végére megértette mindenki, hogy miért ez a szakadék neve. Mikor kikapaszkodtunk, tele voltunk még izgalommal és fáradtsággal. Megpihentünk a visszaút előtt. Hogy ne ugyanarra menjünk vissza, elindultunk a források felé és meredek emelkedőn értünk fel az Ilona-pihenőhöz, ahonnan csodálatosan szép kilátás volt a hegyekre. Jó választás volt ez az út, mert innen hosszú, többé-kevésbé sima úton közelíthettük meg Dobogókőt. Kis emelkedő és meg is érkeztünk a kiindulási helyünkre. Még több meleg tea és kávé, forró csoki, mert ahogy a meteorológiai állomásról leolvashattuk, mindössze 6 fok volt, pedig egész nap sütött a nap!

Nem szívesen indultunk haza. Nem csak a csodálatos táj marasztalt minket, hanem a többórás út gondolata is. Aztán nem volt mit tenni, elindultunk a volánbusz felé. HÉV, metró és este 7 órára meg is jöttünk. 

Nem felejtjük ezt a napot!