Ócsa - Selyemrét
2010.08.05. 19:40
2010.augusztus 1.
Nagy várakozással indultunk Ócsára, mert már jártunk ott, de egy másik évszakban. Kiváncsiak voltunk, hogy a Selyemréti tanösvény most milyen meglepetésekkel vár minket. A vonattal hamar leértünk Ócsára, ahol először a román stílusú templomot néztük meg, majd az ófalu nádtetős, gyönyörű házait.
Hosszú sétával értünk le a tanösvényhez. Útközben sajnos csak szemetet láttunk végtelen végig az út mellett. Kár, hogy ez a ritkaság ilyen köntösbe van csomagolva! De a Tanösvény nagyon szép volt: tele lepkével, siklókkal, békákkal és akkora csend volt, hogy akár a saját szívverésünket is hallhattuk volna. Gyors tűzrakás után megsütöttük az ebédünket (a bográcsozást későbbre halasztottuk), megebédeltünk és utána ki-ki azt tett, amit akart. Volt, ki a természet titkait fürkészte, volt, ki aludt, voltak, akik kártyáztak. Így telt el pihenéssel a délután.
Késő délután indultunk vissza. Mivel még szerettünk volna a cukrászdába is bemenni, mert nagyon finom sütik vannak és a fagyi is kiváló, ezért azt gondoltuk, hogy egy későbbi vonattal megyünk. Nem kellett volna, mert sokat kellett várni és nem volt szerencsénk most sem a MÁV-val, mert ez a vonat is késett.
Azért csodálatos nap volt ez is!
|